Középiskolás voltam a nyolcvanas években, amikor életemben először – akkor még hobbiként – számítástechnikával kezdtem foglalkozni. Az első próbálkozásunk egy 8008-as Intel processzor köré épített „számítógép” elkészítése volt, amit sógorommal éjszakákon át csináltunk összes zsebpénzünket beleölve. Az elkészült számítógép mai szemmel semmit sem tudott (villogott ha megnyomtunk egy gombot), de abból értettük meg a számítástechnikai alapjait és évtizedekre meghatározta a sorsom és a karrierem.
Volt a “százlábú” processzor tetejére festve egy „i” betű. Akkor, gyerekként nem sejthettem, hogy ma, amikor olvasom a hírt Andrew Grove távozásáról, nem csak az én személyi számítógépemben fog egy akkori ésszel felfoghatatlan erejű Intel processzor duruzsolni, de mindenkiében, a tiédben is, aki ezt olvasod.
Méltatlanul keveset tudunk ennek a zseniális magyar mérnökembernek az életéről, pedig nincs ma olyan ember hazánkban, aki ne használna legalább egy olyan elektronikai eszközt, amiben az általa megalapított, vezetett és sikerre vitt cég processzorai működnek. Az év embere a Time magazin választásán, az év ügyvezetője a Chief Executive magazin szerint, és számos egyéb mások számára elérhetetlennek tűnő díjat tudott magáénak. De életének erről a részéről sokat olvashatunk az interneten – azon a világhálón, ami részben az ő munkája révén élvezhető ma úgy, ahogy látjuk.
Magánéletéről nagyon keveset tudunk.
Pedig érdekes és fontos lehet, hogy 20 évesen hagyta el szülőföldjét 1956-ban. Egy évvel később feleségül vette Évát és 58 éven át, haláláig éltek együtt példás családi harmóniában.